„Öncélú és gusztustalan támadás” – Wladár Sándor reagált a magyar úszósportot érintő pedofilbotrányra

„Bántó az a rágalom, amivel most a korábbi főtitkár megpróbálja körbehaknizni a médiát” – írta a Magyar Úszószövetség elnöke.

„Most úgy tűnik, 2021 májusában kerül megrendezésre Budapesten” – nyilatkozta Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.
Augusztus helyett a jövő évben rendezik a budapesti vizes Európa-bajnokságot, mondta csütörtökön Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke.
„Ebben az évben nem lehet Európa-bajnokságot szervezni, ez teljesen biztos. Most úgy tűnik, 2021 májusában kerül megrendezésre Budapesten” – nyilatkozta Wladár az M1 aktuális csatornán. Hozzátette, már akkor sem volt jó az új, augusztusi időpont, amikor kihirdették, bár kétségtelen, nem egy fix dátum volt, csak egy elképzelés, később pedig szóba került egy esetleges novemberi időpont is.
Az elnök kijelentette, várhatóan novemberben rendezik az európai szövetség (LEN) kongresszusát, akkor határozzák meg hivatalosan az új dátumot. A LEN március 20-án jelentette be, hogy az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók május 11-24-re tervezett versenyét augusztus 17. és 30. között rendeznék meg.
(MTI)